Az apró lépések taktikáját követve egy klub életre hívásával kezdődött, ám a későbbiekben a megyeszékhely diákságának széleskörű bevonásával a fiatalok helyi kötődéseinek erősítését célozza az a családfakutató mozgalom, melyet a napokban indított útjára a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ.

A kezdeményezés mottójául is szolgálhatna az a bölcsesség, mely szerint „a nemzet szövetét a családok szálai alkotják”. E gondolat ugyanis hűen tükrözi a program lényegét, mely szerint minden ember jobban kötődik azokhoz, akik számára nem idegenek, akikhez rokoni szálak fűzik. Rokonaival és családjával együtt pedig ahhoz a vidékhez, településhez, ahonnan származik, amelyhez gyökerei kapcsolódnak – mondta Molnár Lajos Milán, az intézmény ügyvezető igazgatója.

Ez adta az ötletet egy családfakutató mozgalom meghirdetésére Szolnokon, melynek első lépcsőjeként a témával szívesen foglalkozók közösségé formálása érdekében családfakutató klubot szervezett falai között az Aba-Novák Kulturális Központ. Az alakuló összejövetelen mintegy kéttucat érdeklődő vett részt, akiket Jász-Nagykun-Szolnok megye egyetlen hasonló körének: a mezőtúri Bodoki-Fodor Helytörténeti Egyesület Családkutató Tagozatának vezetője, Ari Ilona, valamint a megyei levéltár szakértője, Cseh Géza avatott be a különleges, gyakran több éven át tartó és ez idő alatt életre szóló szenvedéllyé váló kutatómunka rejtelmeibe.

Cseh Géza előadásában számos általános érvényű tanulságot is megosztott hallgatóságával. Egyebek mellett elmondta: a „nyomozást” érdemes visszafelé, az ismert személyektől és adatoktól az ismeretlenek felé haladva végezni. Eközben talán a legnehezebb feladatok egyike a beszerzett információk értékelése, hiszen a családfakutatás egyik alapigazsága, hogy „senki sem hazudik, de ugyanarra a dologra mégis mindenki másként emlékszik”. A másik visszatérő motívum pedig az, hogy a legtöbb, hosszú időre visszanyúló, elmérgesedett családi viszály kulcsa rendszerint valamilyen örökléssel kapcsolatos konfliktusban keresendő.

Ari Ilona arra hívta fel a figyelmet, hogy mielőtt valaki beleveti magát a keresgélésbe, nem árt némi elméleti ismerettel is felvérteznie magát. Felajánlotta a szolnoki közösségnek, hogy egy-egy tematikus előadás keretében az elkövetkező hónapok összejövetelein választ ad majd a családtörténeti forrásokkal, a fellelt adatok dokumentálásával, a könyvtárak, levéltárak, az anyakönyvek és az internet használatával kapcsolatos kérdésekre.

Ezen kívül segít a klubtagoknak kiigazodni a különböző társadalmi osztályok, rétegek kutatásának sajátosságai között, támpontokkal és szerkesztési útmutatással szolgál a családtörténetek összeállításához, valamint a kézi, vagy számítógépes családfa elkészítéséhez is.

forrás: multkor.hu – 2011-04-18

olvasásra ajánljuk

Projektnépszerűsítés és toborzás Mezőtúron
Mezőtúr (1930-as évek)